Lucy Score - Amin sose leszünk túl

Hú... tipikusan egy hullámvasút ez a könyv. Egy kisvárosi romantikus történet, amiben folyton történik valami, amire persze az egész lakosság egyszerre kapja fel a fejét. Mindenki ismer mindenkit és emiatt felhatalmazva érzik magukat arra, hogy bele is szóljanak mások ügyeibe.

A történet maga egyébként nem volt rossz. Megismerjük Naomit, aki egy szökött menyasszony és minden erejével azon van, hogy segítsen a testvérének, aki szeret bajba keveredni. Naomi meglepően elviselhető női karakter, vannak furaságai persze és kicsit túl maximalista, de messze az egyik legnormálisabb karakter romantikus könyvből. Mondjuk szegénynek nem ártana egy orvosi vizsgáltat, mert nem telt egy olyan nap, amikor ne panaszkodott volna fáradtságra. 

Aztán ott van Knox, a férfi főszereplőnk. Ha van valami, ami elrontotta ezt a könyvet, az ez az ősember komplexusos tulok. Jóságos ég, még egy ilyen idegesítő karaktert. Annyira szimpi akart lenni, amitől annyira erőltetett lett. Nem szerettem egyetlen pillanatban sem, talán egy-két vicces beszólását leszámítva és amikor Steffel vannak közös jeleneteik.

Én imádom a slow burnt, mert fenntartja az érdeklődést és van miért izgulni a könyv utolsó harmadáig, vagy végéig, mikor hogy. Na már most a mi párocskánk ehhez túl hamar jött össze és túlságosan is hirtelen. Először ellökték egymást, aztán egyből az ágyban kötöttek ki, teljesen logikus. A szokásos konfliktus után, ami miatt szétváltak az útjaik én annyira drukkoltam, hogy Naominak több esze legyen. 

Naomi anyukája nagyon fura volt, szerintem nem volt elfogadható a viselkedése Knox-szal szemben, legalábbis egy normális ember nem hiszem, hogy így reagál a gyermeke "szerelmére". A jelenet, amikor először találkoznak azonban vicces volt.

Volt egy rész, ahol Naomi kiemelte, hogy kevésnek találta, hogy a volt vőlegénye csak a bébi becenevet aggatta rá, de azzal semmi baj nem volt, hogy Knox minden egyes neki szánt mondatban ugyanígy hivatkozott rá. Akkor is, amikor egyáltalán nem volt indokolt alany használni. 

Stef és Waylay karaktere szimpatikus volt, abszolút feldobták a könyvet, amit egyébként a mellékszereplők tartottak életben számomra. Itt azt is megjegyezném, hogy ebben a könyven vannak a leghülyébb nevek ever. 

Voltak vicces és aranyos jelenetek és olyanok is, amik annyira émelyítően sziruposak voltak, hogy majdnem visszajött az ebéd. Knox személyiség változása nem volt hiteles, az indoka meg egyszerűen röhejes. Béna karakter volt, ez van, nem lehetett mivel helyrehozni. 

Ó, ami minden egyes alkalommal felhúzott az a strand ruha. Szerintem, amire a fordító gondolt, az a nyári ruha lehet.

A Tina vonal az elején jó volt, de a végén kicsit erőltetettnek tűnt, habár végül szimpatikusan alakult.

A könyv végére végül sikerült eldöntenem, hogy folytatom a sorozatot, de csak mert más karakterekről szól, aztán jött a dupla prológus, ami ebben megingatott, hisz a poén már le lett lőve. Az első prológust gyűlöltem, de a másodikat még annál is jobban. Szóval lehet, hogy folytatom, de biztosan nem sietek vele. Egyébként Nash és Lucien szimpatikusabb volt, csak emiatt gondolkodom a folytatáson majd valamikor, szigorúan csak ekönyvbe, ahogy ezt is megvettem.