Shantel Tessier - The Sinner

Számomra borzasztóan zavaró volt sok helyen a névelő hiánya, ez volt az első, ami feltűnt.

A p*na szótól továbbra is a falat tudnám kaparni, ebben a könyvben meg nagyjából tízezer alkalommal előfordulhatott, bár a vége felé szinte már fel sem tűnt, csak túl akartam lenni rajta. Senki nem szólt a fordítóknak, hogy mennyire kiábrándító? Valószínűleg nem, hisz minden egyes dark romance könyvben jelen kell lennie. 

Voltak olyan kis fura apróságok, mint a 46. oldalon szereplő egyszemélyes ágy, ami a 47. oldalon hirtelen már kétszemélyes lett. Néhány jelenet olyan volt, mintha a H(a)unting Adeline-ból lett volna átemelve. Már csak néhány vörös rózsa hiányzott... Éppen ezért nem adott semmi újdonságot, szemforgatást viszont annál többet.  

Ellington egy szánalmas nőszemély, ahányszor megszólalt legszívesebben orrba vágtam volna. Egyszerre nevezte magát ribancnak és próbálta játszani az áldozatot. És persze valamilyen szinten az is volt, hisz egyáltalán nem normális az, ami gyerek- és fiatal korában történt vele. Mégsem tudtam egyetlen pillanatig sem sajnálni őt. 

Sin karaktere is egy borzalom volt. Semmi pozitív dolgot nem találtam benne. Egy két lábon járó vörös zászló. 

Olyan érzésem volt, mintha minden fejezet tök egyforma lenne. Szex, fojtogatással megspékelve, mindegy, hogy az alany józan-e, vagy sem. Értelmes történetszálat bezzeg nem sikerült kialakítani. Pedig nagyon rajta volt a szerző és volt egy kb 40 oldal a vége felé, ami tetszett is. Kár, hogy a regény majdnem 600 oldal… 

A lordok világa mocskos és gusztustalan. Elfogadom, hogy van ilyen, mert miért is ne? De ebben a sztoriban úgy vannak beállítva a férfiak, mint az állatok kb. Ölj és párosodj. Más nem számít. Ne kérdőjelezz meg semmit. Ahhoz képest mennyire szerettem az első részt és továbbra is az egyik kedvencem, ettől okkal tartottam, csalódás volt.