Vi Keeland - A kemény főnök

 

Hát a legutóbbi Vi Keeland könyv után ez hatalmas visszaesés volt. Egyrészt tök hasonló volt a történet, de legalábbis nagyon sok hasonló dolog volt benne. A főnök-beosztott történetek nem tartoznak a kedvenceim közé, egyszerűen nincs már semmi újdonság, amit ki lehetne hozni belőle. Az első pár oldal után tudtam, hogy nem fogom szeretni. De nem csak nem szerettem, de borzasztó lassan is haladtam vele.

 Örültem, hogy ez a könyv nem volt tele a felek belső érzelmeivel és a pasi nem jegyezte meg minden fejezetben, hogy éppen áll a farka, de talán pont emiatt tűnt úgy, hogy túl hamar jöttek össze, annak ellenére, hogy erre csak a történet utolsó harmadában került sor. Alig jöttek össze, szinte azonnal jött a dráma és már távolodtak is el egymástól. Nem igazán volt hiteles, hogy egymásba tudtak szeretni. Unalmas már, hogy mindig egy idősebb ember az, aki összeboronálja a feleket, és a szomorú múlt, ami egyébként teljesen feleslegesen van leírva külön fejezetkben, amikor a jelenben is megismerjük a tényeket. 

A borító pedig egyszerűen pocsék. 

Ő és kérdem én: ki a jó isten képes összekenni magát cseresznyével? CSERESZNYÉVEL??? Szerintem még egy gyerek se. Az epret előbb elhittem volna. 

Az viszont piros pont, hogy az írónő kreatív és izgalmas ötleteket ad a női karaktereinek önmegvalósítás terén.