H. D. Carlton - Kísérteni Adeline-t

 

Nem emlékszem, hogy olvastam volna még egy olyan könyvet, ami ilyen szabadeséssel zuhant volna a szakadékba. Három napra osztottam fel, gondoltam majd magába szippant és letehetetlen lesz. Ezzel egyébként nem is volt gond.

A könyv elején találkozunk Adeline-nal, aki egy elképesztően, varázslatosan tökéletes helyen él: sziklás tengerpart, gótikus fekete-vörös ház, mögötte erdő, szomszédok csak kilóméterekre... Számomra az álomkégli. Azzal együtt, hogy tök egyedül él itt és ráadásul még író is. Az első húsz oldalt faltam, az első kétszáz oldal elég jó volt. 

Már viszonylag korán kapunk naplóbejegyzéseket, amiket Addie dédnagyanyja írt és eleinte egész érdekesnek is tűnnek. Az ember tűkön ülve várja, hogy folytatódjon, derüljön ki még több a rég halott ősről. 

Aztán megismerjük Zade-et, habár az első jelenetével nem igazán tudtam mit kezdeni, hova tenni. De később ez pontosításra kerül.

Szóval az első négyszáz oldal teljesen rendben volt. Adeline lassacskán már kezdett bosszantóvá válni, de még nem kibírhatatlanul.
Zavaró tényező például az alkoholiumusa. Sokat és gyakran iszik. Az indokolatlan káromkodásait nem érzem mindig odavalónak. Görcsösen próbál a jó kislány és a vagány csaj közt ingázni, de valahogy egyik sem passzol hozzá igazán. A horror rajongása először állati szimpatikus, de az érzés, amit kivált felőle, az elég kínos. És ahhoz képest mekkora rajongó, a mozis jelenetnél sikít, meg be van tojva... hát nem tudom. Én nem produkáltam még ilyen viselkedést egyetlen horrornál sem... 

Adeline eleinte szimpatikus, jó belelátni a munkájába és az ezzel járó feladatokba, de minél előbbre járunk a történetben annál bosszantóbb lesz. Pedig szerettem volna szeretni. Egy ostoba naív kislány, aki képtelen eldönteni mit akar. Minden egyes közös jelenetnél újra és újra ugyan azt kell olvasni, mégpedig, hogy nem, nem szabad vonzódnia a zaklatójához, de közben meg piszkosul vágyik rá. Az ellentmondása, a nyílvánvaló akaraterő hiánya leginkább kínos. De főleg az a tény, hogy végig kitart emellett. 

Na és akkor Zade... Dögös pasi? Hát persze. A munkája fantasztikus, amit tesz, érthető, de az, hogy van egy csapata mégis majdnem mindent egyedül old meg és még isteníti is magát eléggé lelombozó. Persze a legtöbb romantikus könyves karakter nárcisztikus, ez még talán bele is fér. De szegény Zade valószínűleg tudathasadásos, ugyanis az, aminek az életét szentelte, merőben ellenkezik a személyiségével és azzal, ahogy az állítólagosan szeretett nővel bánik.

Térjünk rá a legbosszantóbb részekre, ami elsősorban a fordítás. Olyan szavakkal találkozik az ember, hogy csak nagyokat pislog, hogy mi a fene. Abszolút kizökkentett az olvasásból. Voltak olyan kifejezések, vagy mondatösszetételek, amiket meg se értettem.
- Adeline kapj el-eressz el viselkedése és nyafogása. A r*banckodása.
- A gusztustalan erotikus jelenetek, amik nagyon túl lettek tolva és néha borzasztó nehéz volt elképzelni az éppen aktuális nyakatekert pózt, amit véghez vittek. Na itt voltak a legkínosabb fordítási problémák, amikkel szegény, szerencsétlen nemiszerveket illették.
- Zade farka... biza. Minden romcsi könyvben nagynak kell lenni, nem igaz? Csak így működik a dolog. Na de nála... nála abnormális méreteket említenek. Addie szerint olyan nagy, hogy a torkán jönne ki, illetve hogy nem fér be... Úgy tűnik szegény írónő nincs teljesen tisztában a biológiával, vagy nincs tapasztalata, esetleg nem végzett elég háttérkutatást, de olyan nincs, hogy túl nagy... 
- A G-pont mindig és minden pózban, minden eszközzel elérhető... Hát persze.
- Zade kettő perc ismeretség után már házasodni és gyereket akar, flúgos...
- Igen Addie, értjük, hogy lapos a hasad. 
Zade már-már többet forgatta a fejét és ropogtatta a nyakát, mint Larion. Ha csettintett volna a nyelvével, tuti leteszem a könyvet. 
- Tudtommal, de javítsatok ki, ha tévedek, a p**a a seggre vonatkozik...

Reméltem, hogy a horrocirkusz jelenet tök jó lesz és egyébként az is volt a tükörlabirintusig. Onnan kezdett zuhanásba az egész történet és vált érdektelenné. Viszont jó néhány pontot adnék a zakkant babának, Sibbynek, mert ő imádnivaló volt. Ha abban a stílusban íródott volna az egész könyv, hát ittam volna minden szavát. Nagyon nagyon remélem, hogy a Sátán vidámparkja című kötet róla szól.

A kezdetben beharangozott misztikus szálnak sajnálatos módon semmi értelme nem volt, pedig az is feldobta volna a könyvet. Emiatt teljes feleslegessé és értelmetlenné váltak a szellemek, a fura zajok és a hőmérsékletváltozás például.

Dédnagymama naplója egész hamar kifutott és vontatottá vált. Miután kiderült róla a titok, továbbra is kaptunk teljesen felesleges oldalakat, ráadásul egyáltalán nem volt nagy fordulat, se semmilyen. Az, ahogy megoldódott pedig szintén tök idétlen. Pont a legjobb szálakat kapták ki a sztoriból és helyette kaptunk túl sokat ebből az aberrált, pszichopata párosból. Remegve várom a folytatást... 

A pozitívum a borító. Elképesztően gyönyörűséges, oda és vissza vagyok érte, az élfestésről nem is beszélve. A téma alapvetően jó lenne és egyébként a könyv fele tényleg tetszett. Főleg az eleje és a viktoriánus ház.