Ilsa Madden-Mills - Mocskos angol

 

Az első száz oldal nem vett le különösen a lábamról. Az első észre egyáltalán nem emlékszem, még csak arra sem, hogy szerettem e, vagy bosszantott. A borítót persze mindkét esetben imádom.
Remi bosszantó. Persze még csak az elején tartok, de a folytonos nyavajgasa kiborító.
Miért van rakattanva ennyire a fogakra?
Miért fáj neki, ha a volt vőlegénye mással van, amikor órákkal korábban ő is már torkát nyalogatta? Egyelőre sajnos nem jön át mennyire intelligens, pedig ő is és Dax is ezt állítja.
Dax… azt várnám, hogy egy izmos, tetkós pasi egyből levesz a lábamról… hát ez itt nem történt meg… És a beceneve, ó te magasságos ég ne már!
A huzavona a páros közt elviselhetetlen. Csak a könyv egyharmadában háromszor találják ki, hogy nem, ők aztán nem lehetnek együtt.
Borzasztó kínosnak érzem a közös jeleneteket a buliban pettingeléstől, a eljegyzésen át, a kamu esküvőig.
És könyörgöm, melyik idióta iszik alkoholt tetoválás előtt?
Remi állandó féltékeny nyavalygása nagyon unalmas és sajnos jóval a könyv felén is felüti a fejét. Annyira ésszerűtlen döntéseket hoz, utána meg még neki áll feljebb. Azt gondolná az ember a fősulin kicsit értelmesebb lesz valaki, nem egy hisztis kamasz szintjén ragad meg.
A végére azt hiszem az egyetlen értékelhető karakter Hartford volt, elvégre ő nem követett el semmit. Oké, beijedt az esküvőtől és szünetet kért, de azalatt az idő alatt sem csalta meg Remit, legalábbis erről nem esik egyetlen szó sem. Arra használta, amire kellett, átgondolta a dolgokat.
A szerelmi szál inkább illik gimisekhez, mint főiskolasokhoz, de lehet csak én nőttem ki ennyi felesleges drámából.
Bocsi Remi, de egy ordas nagy ribi vagy, kicsit sem szimpatikus.
Az indokolatlan tök pucér jelenetek teljesen random helyszíneket nagyon nem voltak életszerűek.
Záró akkord: igen, teljesen egyértelmű, hogy egy zsúfolt szórakozóhelyen bárkit is érdekel, hogy ők hogy pettingelnek a pultnál…