Peter Gethers - Egy macska Párizsban

 

Az első ötven oldal nagyon tetszett, a legjobb rész az volt, amikor Peter először találkozott a cicával. Aztán az együtt alvós részek is nagyon aranyosak voltak, rá ismertem bennünk a saját cicám szokásaira.

De aztán valahogy kezdett unalmassá és monotonná válni. A kitekintések, amikor magyarázott valamit, vagy példát mondott, nagyon hosszúra nyúltak és túl sok feleslegesnek tűnő infót kaptunk. Így volt ez a filmekkel is és a fantázia baseball csapattal, de még az is túl bő lére volt eresztve, amikor megtudtuk honnan jött a Norton név. 

Volt viszont egy-két nagyon jó megjegyzés, amivel egyet tudtam érteni, pl a házasságról, vagy hogy az emberel valójában nem arra kíváncsiak Te hogy vagy.

Pete személyiségével gyakran tudtam azonosulni, mégis, vagy éppen ezért, elég unalmas volt az életről olvasni. Talán ez amiatt is lehet, hogy '92-ben íródott. Pedig elég sokrétű a munkája és izgalmas volt arról olvasni hogy kezeli a kéziratokat. 

A címadó Párizs először a 164. oldalon jelenik meg és kb semmi jelentősége…

Aztán tíz oldallal később már jelentősebb témakörben tűnik fel, de koránt sincs akkora szerepe, mint amire a cím alapján számít az ember.

Összeségében egy aranyos történet egy férfiról és a macskájáról. Az író humora nagyon jó, de számomra nem többször olvasós könyv.