Lois Duncan - A másik én

Hű és ha. Ez aztán az igazán egyedi young adult történt. Legalábbis én még nem olvastam hasonlót.
Oké, a történet elején viszonylag hosszú ideig nem annyira arra figyeltem, miről szól a könyv, hanem arra hol játszódik. Mintha az álmom egy kis szelete valósult volna meg. Egy sziget, ahol egy valószínűleg minimalista ház áll a sziklás tengerparton. A legközelebbi szomszédok csak a sziget másik oldalán találhatóak meg. A szülők otthon dolgoznak, anyuka festő, apuka író. Mindnekinek külön tere van, saját szobája. Már befutottak és keresnek annyit, hogy vígan megéljenek abból, amit szeretnek. Mi ez, ha nem tökéletes?
Persze közben megismerjük Lauriet és a családját, két kisebb testvérével. Viszonylag hamar kiderül, hogy a lányt egy szellem zaklatja, aminek először csak a jelenlétét érzékeli. Aztán lassacskán rájövünk, hogy nem egészen erről van szó. Az események nagyjából száz oldalon át történnek folyamatosan egyre jobban kibontakozva, olyan természetesnek hat az ikertestvére megjelenése és a különös dolgok, mintha eddig is a lány életének része lett volna. Lia már a kezdetben sem tűnik éppen barátságosnak, de ahogy telik az idő egyre fenyegetőbb és gonoszabb. Persze, hogy miért az majd csak a könyv vége felé derül ki.
A második részben egy sötétebb hangvételű fordulatot vesz a sztori. Laurie megváltozik és kevésbé lesz figyelmes a körülötte élőkkel. Csak az ikertestvérére koncentrál, amíg képbe nem kerül Jeff. Imádom a párosukat, de olyan apró szeletkét kapunk sajnos. Ez nem egy romantikus regény.
Hihetetlen mennyire naiv Laurie. Mármint bosszantóan… Megjelenik a nővére, szinte megfenyegeti és még csak eszébe sem jut, hogy esetleg nem felültette a srác, hanem történt vele valami.
Az utolsó ötven oldal egyszerűen letehetetlen, zseni egy könyv. Nagyon örülök, hogy a KMK valamilyen zsákbamacska, vagy szeretet csomagjában ez a könyv lapult.