Margie Futston - Kegyetlen illúziók

Nehéz nyilatkozni erről a könyvről, mert szerintem fantasztikus a történet, a hangulat, van benne egy-két zseniális ötlet, a karakterek nem annyira erősek, de összességében rendben volt az egész, mégis azt kell mondanom, hogy borzasztóan untam és nagyon nehezen tartotta fent az érdkelődésemet.

A történetnek eléggé Buffy, a vámpírok réme szaga van, amivel egyébként semmi gond nincs, gyerekként a kedvenc sorozatom volt, még jól is esett az emlékeztető. A vámpírok mellett azonban a nagyobb hangsúly a bűvészeken és a mágián van, persze minden összefügg mindennel. Főszereplőnk Ava, egy ilyen mágus társulathoz szeretne csatlakozni, hisz gyerekkora óta az élete része volt a szemfényvesztés, ám a szülei elvesztése után némiképp eltávolodott ettől a világtól és csak az öccsét szórakoztatta trükkökkel.

A valódi történet akkor indul be, amikor Avat beveszi a csapatba Xander és a társulat. A srác egyébként nem volt szimpatikus már az első felbukkanásától és nem is tett semmit, hogy megkedveltesse magát. 

Ellenben felbukkant Roman, aki próbálta óvni Avat a társulattól. Végig azon drukkoltam, hogy össze ne jöjjenek, mert a csajszi sajnos végtelenül idegesítő volt. Folyton agyal, a múlton mereng, nem tudja mit csináljon, nem tudja kivel legyen, hideg és sokszor túlzottan érzelemmentes, legalábbis furán reagál.

A verseny, amin a győztes elnyerhette a halhatatlanságot, egész izgalmas volt. Illetve lett volna, ha megfelelő a tálalás, de azt hiszem még így is jobb volt, mint a könyv első fele. 

A nagy fordulat szerintem kiszámítható volt, de ez nem vett el az élményből.

Ami viszont extrán tetszett az a kert volt. Az nagyon ott volt. Brutális, kegyetlen és zseniális. Meg persze a borító, gyönyörűszép és a könyv folyamán ki is derül az értelme.